Felszállás az első ajtónál
2012 december 15. | Szerző: Nagyvárosi lány
Úgy két héttel ezelőtt mikor megérkezett a busz, ami a lakótelepre visz, meglepve tapasztaltam, hogy az első ajtónál ellenőr áll, és a buszvezető bemondja minden egyes felszállónak, hogy ezentúl csak az első ajtónál lesz szabad felszállni. Természetesen óriási felháborodást keltett, amit már önmagában nem értettem. Mindenki lázadt, puffogott és morgott. Nekem tetszik ez a rendszer, Londonban sem volt vele problémám. Egy új dolog meg kell szokni.
Legnagyobb meglepetésemre a héten már úgy is működik a dolog, hogy a vezető nem mondja be negyvenszer, hogy csak az első ajtónál lehet felszállni. Megáll a busz, és az utasok 90%-a az első ajtóhoz megy. Persze mindig vannak renitensek, akik csakazértis másik ajtót választanak, de megvető pillantást is kapnak mellé. Számomra is meglepő, de a lakótelepiek kezdik megszokni az új rendszert. És ezt imádom. Képesek vagyunk változtatni, ha akarunk. 🙂 Ez szuper!
Kezdjük el
2012 december 15. | Szerző: Nagyvárosi lány
Már régebben is írtam blogot, de aztán jött a FB-láz, és valahogy leszoktam róla. De az utóbbi időben egyre több olyan gondolatom van, amit legszívesebben kiposztolnék az üzenőfalamra, hogy mindenki lássa, de aztán úgy vagyok vele, hogy talán nem érdekli az összes ismerősömet, hogy nekem épp mi is jár a fejemben…
Terveim szerint lesz itt szó mindenről, a boldogságkereséstől a tömegközlekedésen és a környezetvédelmen át egészen a szerelemig. Gondolatok, vélemények, nézőpontok, amik az én kis fejemben megszületnek. Nem leszek mindig objektív, ezt garantálom. 🙂
Örülnék, ha nektek is lenne véleményetek, és ha ennek hangot is adnátok, mert kíváncsi vagyok más nézőpontokra is. 🙂 Igazából minden érdekel, úgyhogy senki se fogja vissza magát, semmiben. Hát akkor, nincs más hátra, kezdjük el!
Helló Világ!
2012 december 12. | Szerző: Nagyvárosi lány
Üdvözlet a(z) Cafeblog honlapon. Ez az első bejegyzés, amelyet a Cafeblog előkészített a honlap tulajdonosának. Törölhető, tetszőlegesen szerkeszthető, és már kezdődhet is a honlap tartalommal történő feltöltésének szép és fárasztó folyamata!
Sok sikert!



Mert rend a lelke mindennek
2012 december 23. | Szerző: Nagyvárosi lány
Ma a nagybevásárlás után, mikor a pénztártól toltam a kocsit a pakolós pulthoz történt az alábbi eset, amit már megint nem nagyon tudok hova tenni… Egy bácsika, aki konkrétan bottal jár pakolta össze a kosarakat, szedte össze a szanaszét hajigált blokkokat a kosarakból, a pultról és a földről. Nem, nem a bolt alkalmazottja volt, hanem csak egy egyszerű vásárló, akinek bántotta a szemét a kupleráj. Míg pakoltam, össze is rakta a kosarakat szépen, lassan, egy kézzel, másikkal a botra támaszkodva.
És itt jön a csavar a történetben. Mikor a bácsika tolta a bejárat felé a kosártornyot, hogy az újonnan érkezőknek is legyen mibe vásárolni, akkor pont keresztezte egy nénike útját, aki a kosarát tolta szintén a pultok felé. Erre a nénike ráförmedt, hogy menjen már arrébb, mert ő nem tud átmenni. Egy pillanatra megfagyott a levegő, majd a bácsika pókerarccal közölte, hogy tessék kikerülni, és folytatta, amit elkezdett. A bolt dolgozói még megvédték a bácsikát, de a néni még mindig hőzöngött, hogy ezt miért így kell csinálni.
A véleményem a szokásos. Figyeljünk egy kicsit jobban oda a másikra! Először is ne hagyjuk a blokkokat és a kosarakat szana-szét magunk után, másodszor pedig mielőtt leszólunk másokat, hogy mit is csinálnak, nézzük már meg, hogy tulajdonképpen miért is éppen ott és akkor vannak ahol és amikor. 🙂
Oldal ajánlása emailben
X